Felütés

Nos, hol is kezdjem.

Először is: ezt a blogot csajoknak szánom ezért - természetesen - a pasi szemszögéből fogom leírni a "történteket" (pontosabban egyelőre elképzelteket) hiszen én magam is az volnék, ugye.

A BDSM egy különleges világ, aminek vannak azért egészen zakkant és elmebeteg fejezetei is, ami már túl sok. Ezekről bizonyosan itt nem lesz szó.

Elsősorban a fenekelés - másként spanking - az ami most megragadta a képzeletem, így várhatóan erről fogok itt írni a legtöbbet. Annak is kizárólag a pasi fenekeli a lányt formájáról.

Persze itt nincsenek merev határok, hiszen egy submissive lány szerepe sosem tud csak a fenekelésre korlátozódni, ha például felvezetésképpen az "úr" feladatokat hajtat végre vele, máris kicsit közelítünk a slave szerepéhez is.

Tulajdonképpen mindegy is, ezért itt a szerepkörökkel nem fogok külön foglalkozni, inkább csak olyan történetekkel, amik a képzeletben - úgy ahogy van, egészben - megszülethetnek.

A kívülálló ezt akár tarthatja beteges dolognak is, de alapvetően egy fantáziát és a testet is megmozgató szerepjátékról beszélünk, ami egészséges határok mellett - ha nem durvul el - igencsak érdekes lehet.


Megjegyzések