Két fenekelős videó amit feltétlenül látnod kell

Mint mindenből ebből is létezik igényes és olcsó, művészi és brutális, valamint a kettő közti valamennyi árnyalat is megtalálható a világhálón.
Ha az ember ismerkedik valamivel - jelen esetben a spanking-el - akkor nem célszerű a legdurvább módon kezdenie, még a szemlélődést sem.
Így tehát most egy, átlagosnál igényesebb, de mégis hétköznapibb videót kerestem Nektek, ahol a lányt kellően elfenekeli a pasija. Vagyis valami ilyesmi tud lenni belőle ha holnap a kedves olvasó lány és a pasija / vagy barátnője ki szeretnék próbálni otthon.
Persze létezik lány-fiú, lány-lány és stb. reláció is, ezekkel viszont itt nem foglalkozunk.


Ahogy láttuk a fenti videóból a kézzel való fenekelés tud kellően hatásos lenni - pláne kezdetben - de ha ennél egy fél fokkal bátrabbak vagyunk, akkor a következő videót ajánlom megtekintésre. Ezek is még csak az alapok. Ez a filmecske azért is tanulságos, mert többféle - kezdőknek igen hasznos - eszközt mutat be, és kerüli a brutalitást.
 A második filmen jól látható, hogy a férfi (az úr) és a szőke hajú lány (a szub) rendkívül jó összhangban vannak. Az úr nagyon jól érzi a szub tempóját, és az utasításokat is remek ütemben adja, ugyanakkor nagyon határozottan lép fel. Nagyon érzi a lányt. Nem sieti el a dolgokat, nem üt túlzottan nagyokat, és láthatóan a lánynak fekszik ez a tempó. Nyilvánvalóan rengeteg gyakorlás van e mögött a jelenet mögött, és sok kísérletezés után sikerült megtalálni a megfelelő módozatot. Nagyjából ez az amit optimálisnak nevezhetünk: ilyesmit próbáljon meg mindenki otthon is létrehozni. Aztán később - esetleg - lehet keményíteni, ha netán unalmassá válna iővel.

Megjegyzések